Hát...már rég írtam ide és igazából sok minden történt, de időm nem igazán volt meg kedvem sem, hogy írkáljak. Most éppen zenét hallgatok blogolás közben és ehhez mérten változik a hangulatom. Tegnap igen kalandos utam volt és soha nem hittem volna, hogy egyszer a mozdonyban a vezető mellett fogok ülni, jegy nélkül. Elmesélt egy-két dolgot és arra a következtetésre jutottam, hogy nem akarok mozdonyvezető lenni.Mondjuk engem sosem vonzott. De a jövőben próbálom elkerülni az ehhez hasonló szituációkat, hogy hajnlai fél 2-kor egy tehervonaton utazzak Érd felé. Ma nem voltam dolgozni, hála a BKV sztrájknak...ami határozatlan időre szól. Csodás. Még attól a kevés fizetéstől is megfosztanak, amit ebben a hónapban keresek/nék. Holnap lesz utolósó munkanapom, a beosztás szerint és hogy utána mi lesz...ki tudja, persze nem ér váratlanul meg hát gőzerővel keresek másik munkát, de csak a sablonos, random válaszokat kapom.Persze mondták már sokan, hogy az élet nem fenékig tejfel. Boldognak kéne lennem, mert megvan mindenem ami csak kellhet, de úgy érzem valami hiányzik. Érzek egy kis űrt, ami napról napra csak nagyobb lesz, majd teljesen elfed mindent. Lehet, hogy még nem tudom úgy kezelni a problémákat, ahogy kéne. De hát minden tanulható....
Nah jó megyek szerintem aludni, nagy harc lesz hogy beérjek..és ráadásul időben.
Jóccak!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése